Tízlábú rákok, akik ránk rúgják a valóságot

Az adásban bemutatjuk, hogy a tízlábú rákok (Crustaces, Decapoda) miért is tartoznak a legellentmondásosabb állatcsoportok közé.

Ennek oka, hogy napjainkban legtöbbször két kontextusban találkozunk tízlábú rákfajokkal. Egyrészt azért, mert az összes őshonos faj – nem csak hazánkban, de szerte a nagyvilágban – veszélyeztetett, és emiatt számos természetvédelmi program keretében próbálják a hazai fajok megmaradt állományait megőrizni Ázsiában, Európában, Madagaszkáron, Tasmániában, egészen Dél-Amerikáig. Másrészt azért, mert az utóbbi évtizedekben számos olyan idegenhonos inváziós faj jelent meg hazánkban, melyek napjainkra alapvetően meghatározzák a meghódított élőhelyeken zajló folyamatokat.

Nem hiába nevezzük a tízlábú rákokat ökoszisztéma-mérnök fajcsoportnak. Erre kiváló bizonyíték a vörös mocsárrák, mely járatásó tevékenységével képes a vízügyi, közúti és vasúti hálózatok töltéseit megcsúsztatni, és a földalatti közműhálózatokat megrongálni. Ahol pedig a fauna domináns képviselőjévé válik, onnan idővel szinte minden őshonos növény- és állatfaj eltűnik. Részben ennek következtében egyre némábbak a tavaszok számos városi tó, csatorna és patak mentén.

Az epizódban emellett beszélgetünk a hazánkban található őshonos és idegenhonos tízlábú rákfajokkal kapcsolatos múltbéli és jelenlegi tendenciákról, az őshonos fajokat veszélyeztető betegségről, a rákpestisről, és végezetül az idegenhonos inváziós fajok állományainak felszámolását célzó lehetőségekről.

A podcast beszélgető partnerei:

Dr. Weiperth András, tudományos munkatárs - HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, Vízi Ökológiai Intézet, Makrofiton Ökológiai Kutatócsoport

Takács Ádám – szerkesztő, riporter

Tündérkutak, apró vízforrások az erdei állatoknak nagy szárazságban is

A podcastban fény derül arra, miért egyedülálló fákhoz kötődő mikroélőhelyek a dendrotelmák, vonzóbb nevükön tündérkutak.

Ezek a kis időszakos víztestek különleges élőlényközösségeket tarthatnak fenn, a rendszeres kiszáradás és gyakran kifejezetten alacsony oldott oxigéntartalom ellenére számos specialista faj (többnyire rovarok) kötődik hozzájuk egyedfejlődésük legalább egy szakaszában, két fokozottan védett mohafaj kizárólag e képződmények peremén fordul elő, ráadásul gerinces állatok - többek között vadmacska - számára jelenthetnek fontos vízforrást - különösen elhúzódó aszályos időszakokban. Noha legtöbbjük elsődleges vízforrása a csapadék, az ÖK kutatói kimérték, hogy a kifejezetten nagy méretű bekorhadt tőüregek közvetlen kapcsolatban vannak a fák nedvkeringésével, így a csapadékhiányos időszakokban is képesek megőrizni vizüket. Ráadásul hiába kis kiterjedésűek, pici a bors de erős-alapon hatással vannak a lokális állományklímára is: közvetlen környezetükben képesek a nyár közepén a nap legmelegebb és legszárazabb időszakában a zárterdei viszonyokhoz képest további 15%-kal növelni a levegő páratartalmát és a további 2,5 °C-kal hűteni a léghőmérsékleteket.

A "manófürdők" tehát igen változatos szerepet töltenek be az erdei ökoszisztémákban, aki kíváncsi a részletekre, iratkozzon fel az ÖKé! csatornájára.

A podcast beszélgető partnerei:

Dr. Kovács Bence, tudományos munkatárs - HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, Ökológiai és Botanikai Intézet, Erdőökológiai Kutatócsoport

Takács Ádám – szerkesztő, riporter

Ősszel hazánk síkvidéki területein járva láthatjuk, ahogy „V” alakba rendeződve elhalad a fejünk fölött egy–egy darucsapat. Ez a fenséges megjelenésű költözőmadár az egyik legrégebbi madárcsoport, melynek ősei már 60-70 millió évvel ezelőtt léteztek a Földön. A darvak 15 faja jelenleg Dél-Amerikán és az Antarktiszon kívül minden kontinensen jelen van. Miben rejlik ennek az állatnak az igazi misztikuma és a darvak miért fontosak a gyepek számára? Hogyan használható fel a darvak kutatása a klímaváltozás előrejelzésében és miért ernyőfaj a darvak nemzetsége, amely a világon fontos természetvédelmi szerepet tölt be? Mindez kiderül a darvakról szóló podcastunk következő adásából.

A podcast beszélgető partnerei:

Végvári Zsolt, az MTA doktora - a HUN-REN Víziökológiai Kutatóintézet igazgatója és tudományos tanácsadója

Takács Ádám – szerkesztő, riporter

Helyszín: Hortobágyi Nemzeti Park, Angyalháza környéke